Régóta dédelgetett és valóra vált álmok, páratlan helyszín, egy szívbemarkoló történet és sok-sok spiritualitás – ez mind a Dörgicsei Levendula Major. Arról, hogy hogyan zajlik az élet Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb helyszínén, valamint a jövőbeli tervekről a Life.hu a major tulajdonosával, dr. Jurasits Zsolttal beszélgetett.
Így érdemes élni! – gondolhatjuk, miután látogatást teszünk Dörgicsén, megcsodáljuk a levendulaültetvényt, elfogyasztunk egy-egy levendulás teasüteményt, netán jógázunk vagy meditálunk egyet a gyönyörű kertben.
A helyszínnek sem véletlenül választották Dörgicsén ezt a mostani lankás domboldalt, hiszen nagyon erős, spirituális energiákkal van megáldva a földrajzában egy feszület szárnyain elhelyezkedő terület. Mind a növények, mind az idelátogató turisták jól érzik itt magukat, átélik a hely varázsát.
Az évek alatt egyre népszerűbb és különlegesebb hellyé nőtte ki magát a major, majd bekövetkezett a tragédia, amely teljesen romba döntötte az idilli álmokat: a Levendárium megálmodója, dr. Demján Ildikó 2020 áprilisában hosszú betegség után elhunyt. Férje, dr. Jurasits Zsolt azóta is lehetségessé próbálja tenni a lehetetlent és pótolni a pótolhatatlant. Minden erejét összeszedve talpraállt és azóta is töretlenül fenntartja, szépítgeti, építgeti a helyet egy stabil és tettrekész csapattal a háta mögött.
Zsolt személyében egy fantasztikus embert, mondhatni egy példaképet ismerhettem meg az álomszép levendulabokrok között tett sétánk közben.
– Önök a feleségével együtt álmodták meg ezt a csodaszép helyet. Ildikó, 2020 tavaszán elhunyt, hogyan tud azóta tovább működni a hely?
– Ildikó halálával nagy üresség szakadt rám. Meggyőződésem, hogy erre vezethető vissza az is, hogy 2020 karácsonya körül az én egészségi állapotom is meggyengült. Ez döbbentett rá végleg az élet erejére. Arra, hogy talpon kell maradnom. Ezzel teszek önmagamért és a szeretteimért is a legtöbbet. Gyógyulásom ideje alatt sok mindent kiírtam magamból egy majdani könyvem oldalaira.
Az elmúlt három esztendő folyamatosan szembesített azzal, hogy a major korábban kettőnk által kialakított – magas elvárások szerinti – működtetése az új helyzetben nem könnyű feladat.
Ma is arra törekszünk a kollégákkal, hogy tovább tudjuk vinni azt a szálat, amit egykor ketten vettünk fel. A Levendárium munkatársai nagy segítséget nyújtanak nekem ebben. Így tudunk haladni tovább.
Sokszor el szoktam képzelni, hogy Ildikó egy adott helyzetben mit tenne, és ez segítséget ad a döntéseimben.
– Hogyan telnek most a mindennapjai?
– Három éve leköltöztem ide Dörgicsére. Ez előtt alapvetően kétlakiak voltunk, Budapestről ingáztunk felváltva és együtt is. A gyerekek miatt sem lehetett akkor ez másképpen. A haláleset után kizárólag úgy tudtam folytatni a vállalkozást, ha leköltözök ide és ezt meg is tettem. Nem gondolkodtam rajta. A Levendárium volt az addigi életünk fő alkotása. Más fajta élet a teljes vidéki életmód, sikerült hozzá megtalálni a társakat, barátokat, ismerősöket. Fiatalok is egyre többen költöznek a faluba és ez jót tesz a helyi közösségnek.
Ahogyan ön is mondta, itt nagyon jók a szakrális energiák.
– Ildikó szaktudása nélkül hogyan boldogul a gyógynövényekkel?
– Azok az aromaterápiás, kozmetikai és természetgyógyászati gyógynövény készítmények, amelyeket ő kidolgozott, illetve gyártásra, forgalmazásra engedélyeztettünk, fejlődőképesen tovább tudnak működni, megvannak ma is. Virágvizeket és illóolajokat is ugyanúgy előállítunk, mint korábban. Változatlan, sőt bizonyos mértékben bővülő termékpalettával tudunk dolgozni. A receptúrák, jegyzetek, dokumentációk megmaradtak és még mindig sok termék-elképzelés vár megvalósításra.
Ildikó orvosként, természetgyógyászként a natur medicinával történő gyógyításra helyezte a hangsúlyt. Személyiségét és páratlan szaktudását nem lehet pótolni, de az új keretek között is igyekszünk tovább vinni a gazdaságot. A cégben végzett korábbi feladataim – természetesen a gyógyításon kívül – kiegészültek mindazzal, ami a Levendárium továbbviteléhez indokolt volt.
– A honlapon így fogalmaztak: „ez a hely a természet üzenete.” Ezzel pontosan mit szerettek volna kifejezni?
– A Levendárium egy mintának szánt biogazdaság. Semmiféle mesteréges kemikáliát, természetellenes tápanyagot, talaj- és növénykizsigerelő eljárást nem használunk. A biodinamikus gazdálkodás hívei vagyunk, tehát a Rudolf Steiner-i szellemtudományi módszerek szerint – pl. a holddal együtt – gazdálkodunk. Akkor metszünk, permetezünk, szüretelünk, amikor azok ideje meg van. Nem csak napszakon belül, hanem természetesen a havi naptáron belül is.
Ez a természet üzenete az a kis mottó a mi működésünköz, hogy igyekszünk a legkevésbé befolyásolni mesterséges anyagokkal a kertet.
Amennyire csak lehet, tényleg a legjobb barátunk a kapa és a sarló. Mindent a legtermészetesebb módon próbálunk használni, hasznosítani.
A biodinamikus gazdálkodás a biogazdálkodás egy változata. Olyan mezőgazdasági gyakorlat, amely természetes anyagokat és folyamatokat használ a növények termesztéséhez és az élelmiszerek előállításához, azonban a gazdaságot egyetlen „élő organizmusnak” tekinti, amely számos, egymástól kölcsönösen függő elemből áll.
A biodinamikus és a biogazdálkodás közötti fő különbség az, hogy a biodinamikai gyakorlat során a gazdák előtérbe helyezik a természet ritmusát. Például a nap- és holdmozgásokat tanulmányozzák, hogy a növények termesztésének és betakarításának legjobb időpontját válasszák ki, hogy biztosítsák a legjobb minőségüket.
– Hogyan érintette a kollégákat, alkalmazottakat a változás?
– A Levendárium csapatában sokan már régóta nálunk, illetve nekünk dolgoznak. Nekik is nehéz volt persze az átállás, de igyekszem én is jó vezetőjük lenni. Amikor minden évben az első levendula illóolajat kinyerjük a lepárlásnál, az első dolgunk, hogy kimegyünk a kollégákkal Ildikó sírjához és csepegtetünk belőle egy kicsit a sírhalomra.
– Mitől más a Dörgicsei Levendulamajor, mint más hasonló ültetvények?
– Elég, ha körbesétálunk – mondhatnám viccesen, és nem is szeretem, ha Toscana-hoz vagy Provence-hez hasonlítják, mert ez itt szerintem szebb.
A levendula fajtáit alapvetően aromaterápiás célzatú feldolgozásra választottuk ki. Emellett azonban kiemelkedő szerepe van annak, hogy a kert mindig ápolt, gondozott, tájépítészetében esztétikailag kifogástalan, teljes értékű és így látogatható legyen.
Ha spirituális szemszögből szemléljük a 10 hektárnyi területeink földrajzi elhelyezkedését, látható, hogy tulajdonképpen az ültetvények egy feszület középpontjában és hosszanti tengelyén helyezkednek el.
Északra tőlünk található – a közelmúltban példásan felújított – Szent Miklós pusztatemplom. A Levendárium bejárata a Szent Péter-romnál van, az Aszón lévő ültetvényeinktől délre pedig a Gernye dombon az ikonikus Nagyboldogasszony-templomrom helyezkedik el. Tőlünk keletre a Kű-völgyben sziklaformációkként egy feltételezett ősi Szaturnusz-templom helye, míg nyugatra a Nivegy-völgy felett a Szent Balázs-zarándokhely templomrom van.
Ez a Teremtő Gondviselés által ránk bízott terület egészen biztos, hogy lelkiségében olyan üzenetet hordoz, ami a növényben, aztán pedig az itt készült hidrolátumokban és az illóolajokban egyaránt megjelenik. Ezt nem kell feltétlenül nekünk érezni vagy tudni, tudományosan magyarázatot adni rá, de valami oknál fogva mégis csak működik. Mikor ide jönnek az emberek, megérzik ezt. Olyan emberek is, akik nem feltétlenül fogékonyak és nyitottak a spiritualitásra, a kozmikus és szakrális energiákra.
„Sokan jönnek akik, azt tervezik, hogy öt perc alatt megnézik a Levendárium kertjét, aztán két órát eltöltenek itt, meditálgatnak, pihennek, jógáznak és életörömmel feltöltődve távoznak.”
– Mik a tervek a jövőre nézve?
– Szeretném tovább erősíteni a termékeink megjelenését a hazai és külföldi nagy- és kiskereskedelmi megjelenésekben, valamint egy megújuló webshopon keresztül egyaránt. Emellett nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az ökológiai gazdálkodás és környezetkímélő működés hasznosságának és eredményeinek további terjesztésre.
2023-ban környékünkön a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjai sokaknak rengeteg rendezvény megtartására adtak lehetőséget. Azt hiszem, ez a támogatásrendszer jövőre már nem ilyen lesz. A Levendárium azonban – ahogyan eddig is – otthont kíván adni a látogatóink által már megszokott és várt kulturális és művészeti eseményeknek.
Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen egyedülálló módon 2023-ban egy egységes élményrégióként viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. A régió vendégei így nemcsak a Balatonban, hanem a gazdag kulturális programok kínálatában is megfürödhetnek.
Január 21-én látványos ünneppel kezdődött el Veszprémben az Európa Kulturális Fővárosa év. A nyitóesemény hétvégéjén 13 helyszínen, 50 fantasztikus kulturális eseményen vehettünk részt.
Ezen kívül, gyerekkorom óta festek, korábban több kiállításom is volt, szeretném, ha jutna időm erre is. A csodálatos kerti táj és összkép nálunk olyan, mint egy állandóan változó festmény, sok látogatót inspirál a művészeti alkotókészségének kipróbálására, számukra továbbra is szeretnék festőfoglalkozásokat tartani.
Hiszek abban, miszerint a boldog ember a hobbija és munkája között nem tesz különbséget.