Levendula virágzástól az aranyló illóolajig

Aratás a dörgicsei levendulás kertben

Szemeim előtt láttam egy gyönyörű levendulamezőt, amikor elhatároztam, hogy saját levendulaültetvényt szeretnék létrehozni. Nem volt könnyű megtalálni azt a földet, ahol az álmom valóra válhat, bár a Balaton-felvidék akkoriban, bő 10 évvel ezelőtt tele volt parlagon heverő földekkel, mégis nehezen váltak meg az emberek ezektől a területektől. A levendulamező vízióján túl egyfajta tájépítő szándék is volt bennem, hogy létrehozzak valami varázslatosat, valami maradandót, a tájba is illeszkedőt – önmagam és egy nagyobb közösség örömére.

Bár jómagam a levendula és az illóolajok rajongója vagyok, és bár hazánkban kiváló számára a termőtalaj, az éghajlat, a levendula, mint gyógynövény akkoriban szinte eltűnt hazánkból. Tihanyon és Pannonhalmán kívül nem találtam működő ültetvényeket. Az ültetés megkezdése előtt megkerestem Szecsődi Pált a Pannonhalmi Apátság akkori főkertészét, hogy segítsen az első telepítésben. Az ő segítsége sokat jelentett – emlékszik vissza Dr. Demján Ildikó, orvos-természetgyógyász, nemzetközi aromaterapeuta a kezdeti pillanatokra.

Álomszerű, magával ragadó növény, gyönyörű virágzás, illatos, gyengéd betakarítási élmény, értékes illóolaj, melyre fokozott hazai és nemzetközi kereslet mutatkozik. Miért van, hogy mégis ilyen kevesen foglalkoznak vele?

A mezőgazdaságban nagyon magára van hagyva az ember. hazánkban nem alakultak ki értékesítési szövetkezetek. Hiába termeled meg, ha nem tudod értékesíteni a portékád. Én magam nem is szeretném ismeretlenül értékesíteni ezt a fantasztikus minőséget. Annyira jó itt a föld, olyan erősek a támogatók és az energiák. Félek, ha nem tudom nyomon követni az illóolaj útját, akár silány minőségű, vagy szintetikummal keverik a nagyobb haszon érdekében. Szeretném, hogy ez az olaj egy az egyben el tudjon kerülni a felhasználókhoz, hogy hazánkban minél többen megtapasztalhassák, milyen egy élő, organikus valódi illóolaj, ami gyengéd terápiás eszközként, óriási hatékonysággal működik.

– Hogyan állt össze a levendula-csapat?

Itt az adottságokra kellett hagyatkoznunk. Első adottság maga a terület. A klíma, a talaj, az a különleges energia, ami itt, az ezer éves kolostorromok tövében jelenik meg, ahol mindig is gyógyító tevékenység zajlott. Biztos, hogy az itt megtermő növény is közvetíteni tudja ezeket a rezgéseket. Azután a hozzáértő szakemberek. Bárki, aki idejött, életében először találkozott levendula termesztéssel. És végül a tapasztalat. Évekbe telt, míg rájöttem a termesztés csínjára-bínjára. Első évben annyira izgultam, hogy nem a megfelelő virágzási fázisban, túl korán szüreteltem. A kellő tapasztalathoz egy életen át tanul az ember, én is sokat szeretnék még fejlődni, de ma már tudok néhány dolgot.

Megtanultam, hogy a levendula nagyon szereti a mandulafa társaságát, és gyönyörködtető látványt nyújtanak együtt.

Megtanultam, hogy ez a növény nagyon hálás, és alig van kártevője.

Megtanultam, hogy a Lavandula x intermedia hibrid növény, ami nem tud magról szaporodni, ugyanaz a genetikai kódja minden növénynek, így sokkal kényesebb.

Azt is megtanultam, hogy a Lavandula angustifolia magról ültetve egyedi, genetikailag eltérő növényeket eredményez, ahol minden növénynek más a színe, illata, ami sokkal sokszínűbb, telítettebb, sokoldalúbb olajat hoz létre.

Azt is tudom, hogy Provance-ban, ahol 100 hektárszámra ugyanazt a levendula hibridnövényt termesztik, sokkal sérülékenyebb az állomány. Épp ezért hoztam létre a lehető legtermészetesebb ültetvényt Dörgicsén.

Törékeny, finom nőiséged ellenére olyan magabiztossággal és erővel kezeled a dörgicsei csapatot, mintha a családod több generációjától örökölted volna a levendulatermesztés fortélyait. Honnan merítesz ihletet ennyi szépség megalkotásához?

Talán megtanultam figyelni a belső hangra. A sok szépség mögött azonban még több munka van. Eleinte jópofa szórakozásnak tűnt a szüret, amikor barátokkal arattunk. Aztán kiderült mennyire megterhelő ez a munka, és mennyi izgalommal jár.  Számomra ez az időszak az év legizgalmasabb periódusa. Össze kell hangolni a legoptimálisabb virágzási időt a szüret időpontjával, az aratók és a lepárló rendelkezésére állásával, a szállító eszközök mobilizálásával. Szerencsére ez utóbbi kettő a saját lepárló megépítésével megoldódott. Néhány napban csúcsosodik ki az egész éves munkád – míg végül a lepárlóban megjelenik az aranylóan csillogó illóolaj.

Az idei év szüretjét többször megszakította a kedvezőtlen időjárás. Egy nedves, lehűlő időszakban a növény illóolaj-tartalma lecsökken. Meg kell várni, a megfelelő napsütéses napokat. Az idei szüret el is húzódott, augusztus elejéig. Az sem mindegy, hogy a reggeli vagy délutáni órákban zajlik az aratás. Mindezek a feltételek nagyban meghatározzák az olajminőséget is.

Amikor az aranyló illóolaj az üvegekbe kerül, csak az aratás ér véget….

Valóban, az izgalmak nem érnek véget a sikeres aratással és lepárlással. Az anyaföld minden évben más-más illóolajat szül. A levendula illóolaj összetevőinek aránya évente változik. A minőséget illetően csak határértékek a mérvadók. A kész illóolajat évente laboratóriumban vizsgálják – így pontos adatokkal bírunk a minőségről és az aktuális összetevőkről.

Aki egyszer megérzi a levendulaolaj és a virágvíz gyógyerejét, visszatérő vásárlónk lesz.

Nagy a kereslet iránta, külföldről is, de én örülök, ha itthon használják. Épp ezért termékfejlesztésbe fogtunk, hamarosan kozmetikai termékcsaláddal szélesítjük kínálatunkat, mely a levendula olajára épül. A levendulát leginkább végfelhasználók, aromaterapeuták, kozmetikusok, szappankészítők számára értékesítjük, akik tudatában vannak, mekkora kincset tartanak a kezükben, akik szeretnek biztos forrásból vásárolni, akik számára a megbízható minőség jelenti a szakmájuk feltételét.

Az illóolajok mellett macerátumokat is készítünk a masszázsolajokhoz, sőt, az idei évben egy kisebb borsmenta parcellának köszönhetően borsmenta olajat is sikerült lepárolnunk. A borsmenta mellett szeretném a citromfű és további gyógynövények olaját és virágvízét is a testi-lelki épülésünk és gyógyulásunk szolgálatába állítani.

Bio trend, 2015. nyár