A levendula bűvöletében

Illata megnyugtat, olaja csillapítja a vérzést, fertőtleníti a sebet

DÖRGICSE

Mintha egy másik világba lépne az ember, olyan érzés a Dörgicsei Levendula Major kapuján besétálni. Mediterrán, toszkán táj, a romtemplom mögötti dombokon levendulamező, benne égnek meredő ciprusok.

Az egész hely nyugalmat, bé­két sugároz, pedig van nyüzs­gés, emberek jönnek-mennek, fényképezkednek, ücsörögnek a pavilonok ponyvái alatt és levendulás limonádét szür­csölgetnek. Nyílt napot tartot­tak a Dörgicsei Levendula Majorban, és ennek apropó­ján szedd magad akcióra is lehetőség nyílt.

Csak ezen az egy napon adunk erre lehetőséget, mert elsősorban mi az illóolaj-elő­állításra termesztjük levendu­láinkat – mondja Demján Ildi­kó orvos-természetgyógyász, az ültetvény megálmodója. Lassan két évtizede annak, hogy egy magazint lapozgatva meglátott egy képet egy idős angol Jersey-szigeteki házaspárról, akik egy levendulamező közepén álltak, és úgy gondolta, hogy ő is így képzelné el egyszer.

Akkor kezdett el a levenduláról olvasni, és nagyon megtetszett neki, hogy milyen sokoldalú gyógyereje van a növénynek, viszonylag könnyű termeszteni és a kártevők is elkerülik. Azt, hogy merre keressék az alkalmas területet, nem volt kérdés, hiszen férjével és a barátokkal egyetemista koruk óta Dörgicsére jártak nyaralni, mindenki itt vett házat, itt nőttek meg a gyerekek. 15 éve 9000 pannonhalmi hibrid levendulával kezdték el az ökológiai termesztést, mára 6 hektáron díszlik az orvosi és hibrid levendula. A legnehezebb a betakarítás megszervezése, mert nehéz kézi munkaerőt találni.

A bemutatókerten belüli ültetvény kézi művelésre lett telepítve, a fiatalabb ültetvényen már gépi betakarítást terveznek. Alapvetően illóolaj-előállításra rendezkedtek be, amihez saját tervezésű lepárló készült kozmetikai laborral és üzemmel. A szépen megépített kert az Árpád-kori rom szomszédságában sok ember érdeklődését keltette fel, egyre többen akarták meglátogatni, ezért készült el a bemutatókert.

A férjem édesanyja zenetanár volt, az ő emlékére ültettük ezt a részt – mutatja a levendulás egy területét. Itt több mint 30 féle levendula van, kottát és violinkulcsot formázó alakban ültetve. A másik oldalon hoztuk létre a Szent Erzsébet kolostorkertet, melyet Gergely Márk rózsanemesítő illatos Szent Erzsébet rózsája díszíti. Ez a meszes, sziklás talaj kiváló a levendulának, és a többi fűszer- és gyógynövénynek is, ezért ültettünk többek között mentát, fodormentát, citromfüvet, zsályát, muskotály­zsályát, körömvirágot és bú­zavirágot, melyeket szintén feldolgozunk kozmetikai és kulináris célra, többek között lepároljuk és virágvizeket ké­szítünk – meséli tovább.

A lepárlás végső fázisában az illóolaj és a virágvíz szét­választása zajlik. A középkor­ban a virágvíz volt az értékes termék és az olajat dobták ki, a közelmúltban az olaj lett az érték és a vizet dobták ki, má­ra mindkét terméket megbe­csülik. A levendulaolaj – mint többször említettem – 170 féle molekulából áll, melynek aránya évente változik; min­den évben gázkromatográfiás vizsgálattal tájékozódnak a pontos összetételről. Évről évre végzős kertészmérnökök választják a fajták kutatását szakdolgozati témául.

A hibrid például kiváló repellens hatású, távol tartja a hangyákat vagy más rovaro­kat, de belsőleg és étkezési célra az orvosi levendula al­kalmas. A hibridből készülő élelmiszer szappanízű lesz. A levendula csodálatos növény, azt szoktam mondani, egy híres aromaterapeuta szavaival élve, hogy a gyógynövények édesanyja. Azért, mert olyan, mint egy édesanya, ha baj történik, azonnal segít. Vigasztal, illata megnyugtat, oldja a sokkot, olaja csillapítja a vérzést, fertőtleníti a sebet, hámosítja a bőrt – sorolja Demján Ildikó.

Ha a levendulákat leszüretelték is, a majort a táj harmóniája, és a kert szépsége miatt bármikor érdemes felfedezni.

Napló, 2017. június 28.