Turista zarándokhely: Felső-Dörgicse ikertemplomának romja

Dörgicsén a Levendula Major ültetvényei hazánk – számos tekintélyes régész-művészettörténész szerint is – egy lenyűgöző és történetében feldolgozásra szánt, de titokzatosnak maradt szakrális épületegyüttes romjainak közvetlen környezetében találhatóak.

Felsődörgicse (egyik korábbi nevén Szentpéterdergicse) e területe az öt önálló faluvá váló Dörgicsének - a 2004-ben feltárt (Perémi Sz./Palágyi Á./Pintér L.) őskori telep, és kora Árpád-kori temetkezési hely alapján – legősibb és hosszú idő óta jómódú földművelők által lakott része. A páratlan domb-öböl kiemelt pontját jelző iker-romok körpanorámáját délre a Balaton vízfelszíne nyitja. Nyugaton a Sági-erdő, az Agyaglik, a Szent-Balázs hegy található, amely északra a Halom-hegy 396 m magas csúcsában záródik. Keleten pedig az erdős Kűvölgy, a Kő-hegy, a szőlővel tűzdelt Apácska, majd a délre hosszan elnyúló Asszó mögött az Öcs-hegy, s a Gernye látható.

Rómer Flóris bencés szerzetes, a magyar régészet atyja 1859-ben, Pelárgus János Alsó-dörgicsei evangélikus lelkész pedig - a Műemlékek Országos Bizottsága részére - 1872-ben egyaránt lerajzolták a romot a bejáratában akkor fekvő, római időkből származó emlékkővel és több kőfaragvánnyal együtt. 1959-ben az év régészeti kuriózuma lett, mikor az Éri István irányításával folyt ásatások során előkerült az első templomtól észak felől közvetlenül elhelyezkedő, elsőnek épült másik szakrális épület, amelyben „római bronzpénz került elő Constans felirattal”.

A többször átalakított szakrális épület három fő építési szakasza munkáinak vizsgálata megállapította, hogy az összességében torony/tornyok nélküli épületegyüttesből elsőnek az északi épület keleti oldalon található – oltárral vagy létezésére utaló nyommal nem rendelkező - körszentélye készült el egy nyugatra nyíló bejáratú rövid hajóval. Németh Zsolt ezzel összefüggésben azt rögzíti, hogy

„Mivel egy római vagy görög rítusú katolikus templomban kötelező az oltár, s abban a védőszent és egy további szent relikviájának megléte, így a liturgia e nélkülözhetetlen elemének hiánya kizárja, hogy az eredeti épület katolikus templom lett volna.”

Később ezen, valószínűleg beavatási célú („őskeresztény”) épületet nyugat felé – a nyílásirány megtartásával – egy egységgel meghosszabbították. Harmadjára aztán – befalazva a régi nyugati bejáratot – a korábbi templommal azonos hosszúságban és közel megegyező szélességben a korai szent hely déli falához építették az újabb, szintén hármas tagolású templomot (különlegessége az álkereszthajó) egy délre néző kapuval.

Mindez egy jelenleg is látható, energetikailag – a népmese égig érő fájának ágaival egyező - hét állomású beavatási és/vagy tisztulási-gyógyulási bejárási rend szerinti útvonalat alakított ki, annyira utalva a szellemi és látható élet párhuzamára, hogy az építők az északi épületrészben az energetikailag legerősebb térrésznél ténylegesen fizikailag is szükségessé teszik az avatandótól a szintkülönbség meglépését. Mindezen átalakítások mikor történtek? Németh úr a könyvében - az épületegyüttes első fázisával kapcsolatban - így ír:

„Amint nem ragaszkodunk hozzá, hogy eredeti funkciójukban a mai értelemben vett templomokként tekintsünk rájuk, s ezzel a magyar kereszténység amúgy is megalapozatlan feltevésekben gazdag korai történetéhez kössük őket, akkor 1000 elé datálhatókká válnak. A fentiek fényében még a déli „templom” építése sem tehető a XI. századnál későbbre. A korai keltezésnek semmilyen régészeti adat nem mond ellent, sőt, mint az ásatások igazolták, már a X. században temetkeztek közvetlenül az épületegyüttestől keletre. Sokkal valószínűbbnek kell tartani, hogy a szakrális épület köré kezdtek temetkezni, mint hogy a temető mellé emeltek templomot.”

Mi ennek a történeti (kultúrtörténeti) jelentősége? Németh Zsolt erre így ad választ:

„Érthetetlennek tűnhet, hogy a Felső-dörgicsei ikertemplom miért nem vált felkapott turistacélponttá, miért nincs róla számos kiadvány és fotóalbum, a középkori építészet oktatásakor pedig miért nem esik róla nagy hangsúllyal szó. A válasz azonban magától értetődő: rendkívül kínos, de az épületegyüttes működésrendje a konvencionális megközelítésben – római liturgiájú misék tartására szolgáló hely – nem értelmezhető, és egymagában borítja azokat a sémákat, amelyek keretében a kereszténység magyarországi történetét tárgyalni szokták. Ha pedig a látogató még a másik három dörgicsei romhoz is elsétál, és alaposan megnézi őket, akkor a dogmarendszer tarthatatlansága nyilvánvalóvá válik.”

Mindezek mellett nem beszéltünk az épület együttes valóban alapos személyes tanulmányozást igénylő fényjárásáról, melynek okozati középpontjában a funkciójában tisztázást igénylő, aszimmetrikus elhelyezkedésű egy kő-tömbű nyugati keresztablak ritkaság áll, a déli oldal többszörösen félredokumentált duplasorú ablakai vannak, avagy az építők céljában máig tisztázatlan déli, alapforma egybevetés: a négyzet alakú résbe helyezett körablak.

dr. Jurasits Zsolt

Irodalom:

Dörgicse, Műemlékek, látnivalók – 2001. (Bibliográfia: 32. oldal)
Pintér László: Dörgicse középkori lakóházai – 2006.
Németh Zsolt: A Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai I. – 2013. (Hivatkozások: 104 – 107. oldal)

Kulcsszavak: Major Dörgicse