A Föld nevű játszótér…

Kedves Tanítómtól hallottam ezt a kifejezést, amit nagyon kedvelek és sok mindenre választ, segítséget kaptam. Először is elmosolyodom, hiszen egy játszótéren jól szoktuk magunkat érezni, és játszani, nem harcolni megyünk oda.

Mikor kimondom vagy elképzelem ezeket a szavakat, egyből madártávlatból, sőt még magasabbról tudok rátekinteni valóságomra/valóságunkra. Elveszíti a neveltetésünkből fakadó sok-sok előítéletet, görcsöt, kicsinyességet, sziszifuszi küzdelmet, hiszen onnan fentről olyan picinek, jelentéktelennek tűnnek a saját magunk által kreált élethelyzeteink. Rájövünk, hogy rajtunk kívül sok játszótárs van, és hogy mi is, és ők is szerepeket játszunk. Ki jobban, ki kevésbé jól alakítja a maga szerepét, amit maga választott tapasztalásához, növekedéséhez.

Számomra feltételezi a többszöri testet öltést is, újra és újra próbálkozhatunk, fejlődhetünk, játszhatunk… Külső „megfigyelőként” eltörpülnek gondjaink, ha kellő alázattal és elfogadással szemlélődünk, megszeretjük magunkat és másokat, esendőségünkre derűvel tudunk tekinteni.

Legérdekesebb, legszerethetőbb játszótársainkat és legszebb, legnagyobb és legnehezebb feladatainkat a család nevű színtéren kapjuk. Tovább visszük-e a generációkon átívelő játékstílust vagy frissen, ajándékként éljük meg ezeket a találkozásokat? Felfigyelünk-e a most született gyermekek tiszta tekintetére, tanításaira, jóságukra? Fel tudjuk-e nevelni őket szeretetben, érzelmi biztonságban? Legtöbb mit adhatunk nekik szeretetünkön és elfogadásunkon kívül, az a játékra fordított időnk… amit semmi mással nem tudunk később pótolni.

És ha még feljebb merészkedünk elénk tárul az Univerzum ékköve: a FÖLD. A csodálatos Kék Bolygó.

Aki annyi élőlénynek és létformának ad otthont, miközben elképesztő sebességgel száguld a galaxisunkban, úgy, hogy nekünk viszonylag állandó életteret nyújt, táplál, véd minket…, hogy játszhassunk… Milyen csodálatos játszótér! Milyen szeretettel hordoz bennünket! Mennyi mindent eltűr, elvisel, begyógyítja sebeit, amit mohóságunkban ejtünk rajta. Mi ezt természetesnek tartjuk egészen addig, amíg megnézzük a „Mars expedíció” című filmet, ahol egyetlen faj, a krumpli a túlélés kulcsa. S a Földön fajok milliárdjai!

Ahol háborítatlanul hagyjuk Őt és nem próbáljuk emberi elmével felturbózni adományait, (növényvédők, műtrágyák) ott az állati és növényi sokszínűséggel ajándékoz meg bennünket. Az is a játszma része, hogy hogyan állunk hozzá: élőlénynek tekintjük-e, aki szeretetet és törődést kíván, vagy csak pumpolni akarjuk évről évre, majd ha kimerül, ott hagyjuk termékenységétől megfosztva, megalázva, élettelenül. Ez már egy komoly játék. El kell döntenünk melyik oldalra állunk.

Építünk, legózunk, értéket teremtünk magunknak és egymásnak, vigyázva Rá, vagy nem törődve, felelősség nélkül, mindenféle fals ideológiák árnyékában pusztítjuk önmagunkat, játszótársainkat és Gaiát, a Földanyát.

Mindenkinek szép, értelmes, szív által vezérelt játszadozást kívánok.

Szeretettel:

dr. Demján Ildikó
orvos-természetgyógyász,
gyógynövénytermesztő,
nemzetközi aromaterapeuta