Történet és legenda a levenduláról

Egyiptomban mumifikálásra illóolajakat használtak, köztük a levendulaolajat. Úgy látszik sikerrel, hiszen a múzeumokban még ma is épségben láthatóak az előkelőségek. Használták füstölőként és parfümként is. (Kleopátra)

Az ókori görögök nardnak, spikenardnak hívják, a Bibliában is több helyen említik, felkenésekre használják.

Mai nevét valószínűleg a rómaiaknak köszönhetjük, akik előszeretettel használták fürdőikben. (lavare=mosni)

Dioszkoridész, az I. században élt katonaorvos „A gyógyító anyagról” című illusztrált alapművében megemlíti a gyógynövények között.

Az V. században Amidai Aetius bizánci orvos, majd évszázadokkal később a híres arab tudós, Avicenna (Ibn Sina) írásaikban már említést tesznek az illóolaj-lepárlás művészetéről.

A „sötét” középkorban a tudást a szerzetesek őrizték a kolostorkertekben. Bingeni Szent Hildegard egy egész fejezetet szentel könyvében a levendula gyógyerejének. Híres receptje így szól:

„A borban vagy víz és méz keverékében főtt levendula langyosan fogyasztva csökkenti a májban és a tüdőben érzett fájdalmat és a mellkasban fellépő szorító érzést, valamint tisztítja az értelmet.”

Az 1500–as években már Franciaországban is megjelennek a lepárlók, és az akkori írások már az „oleum lavendulae„- t is említik szakkönyvekben.

Angliában a XVI. században éli fénykorát I. Erzsébet angol királynő uralkodása alatt: illatzacskókat tettek a párnájuk alá migrén ellen és a megfiatalodás reményében.

Templomok, kastélyok kövezetére szórták, hogy illatával távol tartsák a kellemetlen rovarokat, és hogy elfedje a kellemetlen illatokat.

A XVII. században a nagy járványok idején elítéltek 4 tolvajt, akik annak ellenére, hogy pestises halottakat raboltak ki, nem betegedtek meg. A titkuk egy speciális gyógynövényecetnek volt köszönhető, mely rozmaringból, kakukkfűből, zsályából és levendulából készült. Ma már illóolaj-változatban is ismert.

Viktória királynőnek saját levendulabeszállítója volt. Levendula iránti rajongása magával ragadta a többi finom hölgyet is. Igen intenzíven használták, ahol tudták.

René-Maurice Gattefossé francia vegyésznek köszönhető a levendulaolaj bevonulása a nyugati gyógyításba az 1900-as évek elején. Kigyulladt a labor egy robbanás következtében, és az égett karját belemártotta levendulaolajba. Meglepődve tapasztalta, hogy gyorsan csökkent a fájdalma, sem fertőzés, sem hegesedés nem alakult ki. Ez a tapasztalat is megerősítette hitét az illóolajok gyógyerejében. Ő használta először az aromaterápia kifejezést 1937-ben megjelent könyvében, a „Gatefosse’s Aromatherapy„-ban.

dr. Demján Ildikó, orvos-természetgyógyász, aromaterapeuta